Villánykövesd a környék többi falujához hasonlóan már az őskorban is lakott volt. A villánykövesdi határban a Bogdács dűlő felszínét az 1960-as években mélyművelés alá vonták, és a felszántott talajból felszínre került tűzgumók, obszidian és jaspis kövekből pattintott kőpengék egy újkőkorszaki település létezését bizonyítják.

Az Árpád-korban a községet magyarok lakták. Egy 1289. évi oklevélben történik említés először a faluról, amikor a Karasica szabályozása lehetővé tette itt a gazdálkodást.

A középkorban királyi birtokból nemzetségek kezébe kerültek a környékbeli települések. E települések a török alatt rendszerint csak rövid időközökben léteztek, ha martalócokat, általában rác jobbágyokat egy-egy török hűbérúr képes volt letelepíteni. Az ősi magyar jobbágyok nem tudtak megkapaszkodni, elvándoroltak, elmenekültek, egy részükről tudott, hogy alföldi városokba kerültek. A török kiűzetésekor hadszíntérré változott térség semmiféle polgári létezésre nem volt alkalmas.

A török uralom megszűnése utáni években Villánykövesd a környék 24 falujával együtt Battyány Ádám özvegyének, Stratmann Eleonórának a tulajdonába került 1703-ban. A birtok házasság révén a Montenuovo hercegi család kezébe került, amely 1945-ig létezett, és amely uradalomnak Bóly volt a központja.

Az uradalom az 1720-as években hozzáfogott birtokai rendbetételéhez, melyhez a szerb népesség mellé fejlettebb mezőgazdasági kultúrával rendelkező német bevándorlókat telepítettek a környékre.

A megtelepült németség minden erejével a szőlőtermelés felé fordult. E korszaknak köszönhető az országos műemlékvédelem alatt álló villánykövesdi pincesor.

A II. Világháborút követően a német etnikumú lakosság kitelepítésével egy szorgalmas, a szőlőtermeléshez hozzáértő népcsoport távozott Magyarországról. A szőlőtermelésben alkalmazott munkaerőt és szakértelmet pótolni itt sem tudták. Azonban a környék szőlőkultúrájának előnyére szolgált, hogy a településre számos szőlőhöz értő felvidéki család is települt.

Az 1947-48-as években a borvidék szőlőkultúrája mélypontra jutott és Villánykövesd szőlőterületei is jelentős mértékben csökkentek. Majd a citrom és narancsligetek eszméjének feladása után megkezdődött a szőlőültetvények rekonstrukciója a térségben. Az állami gazdaság 1952-ben a villánykövesdi hegytetőn, a volt Montenuovó uradalom területén 77 kh szőlőt telepített.

                                                                                     Forrás: Dr. Lajber Imre: A villányi régió története